Pedig papíron ez a túra olyan egyszerűnek tűnt.

Filozofálás

Az utóbbi néhány évben megfigyeltem az egyedülálló, 30 körüli barátaimnál és munkatársaimnál egyfajta elő-kapuzárási pánikot. Tudod, amikor már nagyjából van egy normális állásod, valamennyi élettapasztalatod és egy kis szabadidőd, de még nincs pénzed saját lakásra, jobb autóra, teljesen önálló egzisztenciára. Egyre több ismerősödnek komoly kapcsolata vagy családja van már, a hétvégi piálást is beárnyékolja az erősödő másnap és így tovább... szóval elkezdesz unatkozni és egyfajta depresszív, demotivált állapotba kerülsz, amikor csak idegeskedsz az aktuális helyzeten. (Legyenmájobbdehogy.)

Szóval amikor elkezdtem ezt magamon észlelni, akkor gyorsan leszoktam a cigarettáról, felmondtam a munkahelyemen, örök absztinenciát fogadtam, szakmát váltottam, (pokolian depressziós lettem), aztán olyan őrültségekbe kezdtem, mint például a rendszeres sport.

És hatott. Futottam, bringáztam, de kellett a változatosság és megdumáltuk a hasonlóan érző B barátommal, hogy elmegyünk túrázni.

Túra, oké, de hová?

B tinédzser korában rengeteget járt a Mátrában, ezért annyira nem vágyott oda. Én egy napba bele akartam szorítani a dolgot. Végül megegyeztünk abban, hogy nem akarunk meghalni már az első alkalommal, úgyhogy elkezdtem nézelődni a szolidabb útvonalak között. Végül rátaláltam erre a leírásra, ami egyszerűen tökéletesnek tűnt. Szép is, könnyű is, de van hossza, erdőben van, érdekes. (A bevezető alapján azért már sejtheted, mi lesz.)

Előkészületek

Augusztus elejére terveztük a dolgot, igazából pár héttel előtte lebeszéltünk mindent. B-vel abban egyeztünk meg, hogy Szolnokon vesz fel: Kecskemétről átvonatozom reggel oda, aztán autóval megyünk tovább. Ha kilenc-tíz körül elindulunk, legkésőbb 8 óra alatt teljesítjük a 3 óra szintidős távot, közben a vitt ebédet megesszük, aztán elindulunk vissza egy kis pihenő után. Estére Szolnokra érünk, ha pedig lekésném a kecskeméti járatot, akkor eldob Ceglédre.

Aztán nagyjából a harmadik egyeztetésnél szólt, hogy amúgy nem kéne duplán számolnom a túraútvonalat, mert egyébként körbe fogunk menni. Újratervezve azért már lazábbnak tűnt. Sima utcai ruhában akartam utazni, ott csere, majd visszacsere. Cuccaim:

• a könnyű melós dzsekim és farmerom
• a valószínűtlenül srapabíró kerti bakancsom
• ebédméretű konzerv
• 2x2 liter ásványvíz
• esőkabát
• két különböző rovarriasztó is, mert speciális hópehely vagyok

B jóval lazábbra vette, ő rövidgatyát, cserepólót, sapkát és a régi Jordanjét hozta némi péksüteménnyel és vízzel.

Az időjárás-jelentés három nappal korábban esőt jósolt, ezért kicsit ideges lettem. B mondta, hogy majd ellenőrizzem előző napon, akkor pontosabb lesz.

És láss csodát, már szép napfényes időre számíthattunk két nap múlva. Az út előtt 1-2 nappal átolvastam a túraútvonal leírását is, meg persze elmentettem Google Mapsbe a biztonság kedvéért. Régimódi fiú vagyok - ezt a cikket is Windows Vistán írom - ezért eldöntöttem, hogy legfeljebb a Szlovákia táblánál nézem meg a neten újra az útvonal leírását. Itt egyébként ilyen kis vidám voltam, ez majd később lesz érdekes:

Az út oda

Kecskemétről Szolnokra még a vonat se késett, annyira jól indult a nap, ráadásul még a cuccom mennyiségét sem terveztem túl. Szolnokról 9 körül indultunk, ez külön jó volt, mert az út első részében tök véletlenül a GTA: San Andreas hip-hop csatornájának a trackjeit dobta be a Spotify. Kicsit késve körülbelül délre értünk oda, mert a rendőrök lezárták az egyik település felé vezető összes utat. Biztos a gyilkos humoromat keresték. Mindenesetre nem volt unalmas, mert például útközben B lenyomott egy komplett rantet az Ecoboost Mustang létjogosultsága ellen is.

De jók vagyunk

Odaértünk, átöltöztünk és elindultunk a jónak tűnő irányba, miután arra ment el egy random túraöltözékes fickó is. B nagyjából emlékezett a túrajelekre, én pedig a tájékozódási pontokra, csak éppen a Cavintont hagytuk otthon. A páratartalom érezhetően magas volt, pár felhőt is láttunk, de azért napfényes útnak néztünk elébe. A probléma igazából ott kezdődött, hogy kereszteztük a műutat és elhaladtunk egy sífelvonó mellett.

Nem síház mellett.

A GPS-re rá se néztünk, élveztük a szép erdei tájat meg végig dumáltunk, addig a pontig, amíg el nem kezdett esni az eső. B itt elnézést kért, lévén ha kiteszi a lábát otthonról, akkor mindig ez van. "Nem gond, ez biztos csak egy zápor." mondtam vidáman, majd három másodpercen belül konkrétan szakadni kezdett. Beálltunk egy fa alá és csak megnéztem a pozíciónkat. Igen, jól látod.

Természetesen eldöntöttük, hogy akkor már haladunk előre. Mert ugye macsó férfi nem hibázik, csak kipróbál minden lehetőséget. Visszaértünk a "jó" útvonalra, majd válaszút elé jutottunk: balra is aszfalt, jobbra is aszfalt. Az egyik út a térkép szerint valamiféle rövidítés, a másik meg egy másik településre vezet. De most akkor hogy is van az útvonal? Még mindig nem esett le ezen a ponton se, hogy amúgy valami nem oké. Észrevettem, hogy a két út között kell besétálnunk az erdőbe egy aprócska kis "lyukon", ami egy gyalogos útvonalra emlékeztető valamire vezet. Elindultunk a gyanúsan dús erdőben a gyanúsan rossz, természetes akadályokkal teli úton.

Néhány száz küzdelmes méter után B rájött, hogy a rövidgatya nem élete legjobb döntése volt, mert nagyjából az egész útvonalat benőtte a csalán. Némi haldoklást követően csobogást hallottunk és kanyarodtunk egy nagyot... felfelé. Itt már azért valami határozottan nem stimmelt. Egy viszonylag nyílt területre jutottunk, ahol az egyik hegyoldalon rengeteg kidőlt fát láttunk.

10/10 logika

Az útvonalat követve aztán elértünk a körülbelüli felezőt jelentő pihenőhelyre, ahol a Meteor-forrás is volt. Ebédidő, szusszanás... és itt realizáltuk, hogy amúgy a rossz irányba indultunk el. Fordítva. Jót röhögtünk a saját hülyeségünkön, de nem volt gáz, úgyis ránk fért egy kis küzdelem az elemekkel. A pihenőrész amúgy egy kicsit lepusztult volt, de a forrás nagyon hangulatos, megnyugtató hely.

Ezután jött egy nagyon meredek szakasz egy bedőlt fákkal teli erdős részen. Hideg volt, nyirkos és iszonyatosan csúszott minden, de legalább végre találtam egy normális botot. Ez a rész tényleg kemény volt, de hamarosan aszfaltra értünk és még választási lehetőségünk is volt a folytatásra. Iszonyatosan fáradtak voltunk, B pedig hajlott arra, hogy menjünk szépen az út mentén vissza a panzióhoz, ahonnan indultunk. Mivel megszoktam, hogy nem az eszemért szeretnek az emberek, ezért persze az erdei irányba indultam röhögve. Itt azért szidott is egy kicsit a kolléga.

Ez a döntés mondjuk megérte, mert itt jött a túra leglazább, legkellemesebb szakasza. Egy tágas, lapos útvonalon haladtunk tovább, festői környezetben. A túra egyik legvidámabb része az volt, amikor egy lezseren öltözött négytagú család jött velünk szembe (két kisgyerekkel). Nagyon furcsán néztek ránk, mert ugye elvileg "közepes" nehézségú túraútvonal irányából jöttünk olyan mocskos szerkóban, mintha csak egy csapat viking elől menekültünk volna meg hajszálnyival. Remélem kikerülték az erdei szakaszt, mert az lefelé a kisgyerekeknek nem feltétlenül vidám élmény.

Kis lejtő, kis emelkedő, újabb rant B-től, amikor észrevette, hogy már a fák fajtájából rá kellett volna jönnünk az elején a rossz irányra, aztán már vissza is értünk a kocsihoz. Haldoklásra viszont nem volt idő, mert a kilátóhoz is el akartunk még jutni.

13-4 kilométer lett végül a 9 és fél, ráadásul elnézett irány meg kitérő ide vagy oda, kicsivel négy óra felett végeztünk a dologgal. Utólag megkerestük a túra útvonalának kezdő jelzését: mentségünkre szóljon, nem volt egyértelmű helyen.

Kilátó

Gondolom senkit sem lep meg, hogy a kilátó felé is rossz irányba mentünk, ami megint vagy egy kilométeres kerülőt jelentett. A gond az volt, hogy a "derékszögben élesen felfelé balra" helyett egyenesen mentünk egy utat követve. Visszafelé szóba elegyedtünk egy vidám ötvenes úrral, aki kutyát sétáltatott. Megkérdezte, honnan jöttünk, aztán mondta némi szarkazmussal, hogy "azok az igazi túristák, akik eljönnek messziről, hogy gyalogoljanak".

Itt is volt némi önreflexív röhögés. Utána még annyit kérdezett, hogy az XYZ völgy be van e még dőlve fákkal? Csak mert tavaly volt valami durva vihar.

Hm. Tavaly.

Vissza és verdikt

Bedobtunk egy kávét a panzióban, hazaindultunk és tíz után már itthon is voltam. Halál mód elfáradtunk, szidtuk is magunkat, de hatalmas élmény volt. Azt beszéltük, hogy amúgy lejtőként, meg az akadályok nélkül ez picit unalmas is lett volna. Így azért volt mivel küzdeni, meg min röhögni útközben. Szóval 10/10, jövőre is.

Viccet félretéve, némileg felkészültebben ezt folytatni tervezzük. Jövőre lehet, hogy már a Tátrába mennénk a hangulat miatt (mondom felkészültebben!). Vagy csak a Mátrába, lazázni. Esetleg egy kirándulás az egy K-s Bük környékén, ott még kellemes fürdő is van az izomláz ellen.

Szóval jó volt. Ajánlom!