Salátafüggő

Zöldlét, meg amit akartok

Nyaralás: mi így tervezzük

2018. október 19. 21:30 - Zoli530

nyaralas.jpg

Egy kérdést tettünk fel a cég dolgozóinak: hogy megy nálatok a nyaralás megtervezése?

Vízparti nyaralás és higgadtság

M: A nyaralás tervezését leginkább a gyerekkoromból fellelhető emlékek és élmények segítik. Első körben megnézem, hogy nagyjából mekkora keretből tudunk nyaralni, és ahhoz mérten szállást kezdünk nézni. Fontos szempont az alacsony ár, illetve, hogy ha lehet, minél több időt tudjunk magával a nyaralással tölteni. Gyerekkoromban nagy élmény volt számomra, ha vízpart mellett nyaraltunk, és mint két gyermekes családapa, én sem tudok jobbat elképzelni gyermekeimnek. Éppen ezért eddigi nyaraink alkalmával mindig a Balaton volt a kiszemeltünk. Látva a gyermekeim reakcióját a vízparti élményekre, egyszer sem bántuk meg választásunkat.

Amit nagyon fontosnak tartok, hogy mind a készülődéskor, mind az induláskor, ne rohanjunk, mert az meg tudja mérgezni az egész készülődés és utazás élményét. Gyerekkoromban az indulások mindig idegeskedésben teltek és nehéz volt ezeket megélni. Ilyenkor mindig megfogadtam, hogy én nem így fogom ezt csinálni. Ha ki is tűzünk egy indulási időpontot, és nem sikerül teljesíteni, akkor sem csinálok, csinálunk gondot belőle, hiszen, ha már elmúlt az indulás kitűzött pillanata és én idegeskedek rajta, attól változni  helyzet nem fog. Éppen ezért őrzöm meg ilyenkor a nyugalmam és kitalálom, hogy az adott helyzetből hogyan tudom a legjobbat kihozni.

Listák és körülbelüli tervek

Z: A nyaralások tervezését mindig a helyszín kiválasztásával kezdjük. Ez egy hosszú folyamat ahol összegyűjtünk körülbelül fejenként 10 helyet ahová menni szeretnénk. Ez után összevonjuk a listát és különböző szempontok szerint próbáljuk szűkíteni a lehetőségeket (pl. árak, látványosságok, előző nyaralások helye).

Ha sikerült helyszínt választani, akkor elkezdjük a szállásvadászatot, és megpróbáljuk kiválasztani a legolcsóbb, tervezett látványosságokhoz való közelség alapján. Nagyjából minden napot előre betervezünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az ott töltött időből, amit többnyire sikerül is betartani.

Tervek az Erzsébet-program keretében

M: Mi inkább a lehetőségekhez mérten nyaralunk. Rendszeresen pályázunk az Erzsébet program szálláslehetőségeire, mivel nagycsaládosok vagyunk. A programon belül általában kötött a szálláshelyek köre, és nem túlzottan egyszerű jó helyet kifogni, viszont nincs okunk panaszra.

Mi nem ragaszkodunk minden esetben a  vízparthoz, sőt az idei nyaralást inkább hegyvidékre terveztük. Sikerült is ilyen helyre eljutnunk szerencsére.

Békés tervezés és szórakoztató káosz

Z#2: Az elmúlt néhány évben nem sikerült hosszabb, egybefüggő nyaralást összehozni, helyette rövidebb utakra, hétvégi kiruccanásokra vagy kirándulásokra jutottam el. Sokszor fix helyre mentünk (pl. ismerős nyaralója), ahol csak a szállás előkészítésére kellett számolni. 

A többi útnál mindig hosszan terveztük a többiekkel a tökéletes célpontot. Egynapos utak voltak, így szállással csak vésztervként számoltam, viszont az útvonaltervet mindig alaposan kidolgoztam (tömegközlekedés és autós útvonal kombinációja volt mindig). Az enni- és innivalók, ruházat és eszközök listáját is sokáig szoktam tervezni, mert nem szeretem a meglepetéseket. 

Emiatt természetesen minden út vidám káoszba torkoll, amit kellő lazasággal szoktam kezelni, illetve erre buzdítom az útitársaimat is. Rengeteg feledhetetlen élménnyel gazdagodtam az ilyen utak során, ezért szerencsésnek tartom magam. Én inkább a hegyes-völgyes vidékeket, illetve erdős jellegű természetközeli helyeket szeretem.


Ide kattintson, ha remek szállásokat, látnivalókat és gyógyvizes fürdőket keres Bükfürdő környékén!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://salatafuggo.blog.hu/api/trackback/id/tr2014311445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása